Mi köze a kertészkedésnek a fejlesztő munkához?
A napokban virágokat ültetve azon gondolkodtam, hogy mi köze a kertészkedés iránti szenvedélyemnek a fejlesztő munkámhoz?
Szenvedélyesen szeretem a kertemet és a kertészkedést. Ahogy szenvedélyesen szeretem a fejlesztő munkámat, legyen szó egyéni vagy csoportos fejlesztésről.
Szóval mi köze a kettőnek egymáshoz? A válasz egy szóban: sok. Kicsit részletesebben pedig…
Szeretem a kertemet, szeretem azt a föld-kapcsolatot, amely valódi kapcsolódást tud létrehozni köztem és a természet között. A kertészkedés inspirál és tápláló gondolatok forrása számomra. Van valami autentikus energiája ennek a kapcsolódásnak. Tanít, inspirál és táplál.
TANÍT.
Tanít az alázatra: a természet ereje hatalmas, ugyanakkor egy parányi figyelmet és gondoskodást is meghálál. Elültetem a magvakat, táplálom, öntözöm és figyelem a változást.
Tanít a türelemre: az elültetett magok, palánták lassan növekednek, ha látni akarom az eredményt, azt ki kell várni. Ugyanakkor napról napra érzékelhető a változás. De siettetni nem tudom a fejlődést. És ez pont így jó. A természetben mindennek megvan a maga ideje.
Tanít az eleganciára és a harmóniára: a színek, formák kavalkádja adja a szépséget és az egységélményt. Tavasszal a zöld ezer színe, nyáron a virágok millió árnyalata, ősszel a sárga-barna-piros megnyugtató energiája, télen a fehérség végtelenje.
Tanít figyelemre – a fejlődést, a növekedést figyelve része vagyok a változásnak. És ez a változás maga az élet.
INSPIRÁL.
Inspirál arra, hogy megállítsam az időt, hogy észrevegyen az apró részleteket, hogy lássam, ahogy az évszakok változásával a kert is változtatja színeit és formáját.
Inspirál arra, hogy kísérletezzek: színekkel, formákkal, kicsivel, naggyal, és érzékeljem, ahogy egy idő után önálló életre kelnek a dolgok, és járják a maguk útját.
A kertészkedés táplálja és gyógyítja a lelkem. Ha kertészkedem, megszűnik a tér és idő, és egy olyan egységélmény jön létre, amiben jó csak úgy lenni. Jelen lenni úgy, ahogy van.
Közel 20 éve óvom, védem és ápolom a kertemet. Sok-sok emlék, élmény kötődik minden fához, bokorhoz, virághoz, amit a két kezem munkája által hoztam létre. Felelősséget érzek iránta. És hálát. Hálát mindazért, amit kaptam a befektetett munka gyümölcseként.
Szeretem a fejlesztő munkámat. Legyen az tréning, coaching vagy szervezetfejlesztés.
TANÍT.
Tanít az alázatra – arra, hogy a fejlesztő munka „szolgálat”, annak nemes értelmében.
Tanít a türelemre – a fejlesztő folyamatokban is elültetünk érzés és gondolat-magvakat, amelyeket a folyamat során táplálunk, alakítunk, formálunk, néha újakra cseréljük vagy felfrissítjük.
A fejlesztő munkában is érik a gyümölcs. Lassan, a saját tempójában fejlődik az egyén, a csapat. Itt sem működik a sürgetés. De amit tudni lehet, hogy általában beérik a gyümölcs.
Tanít a figyelemre. Arra, hogy értő figyelemmel észrevegyem azokat az apró jeleket, mozzanatokat az ügyféllel való kapcsolatban, amelyek a fejlődés forrásaként szolgálhatnak.
INSPIRÁL.
Inspirál arra, hogy olyan fejlesztő teret tudjak létrehozni, amelyben nagy dolgok születnek.
A fejlesztési folyamat önmagában is erő és inspiráció – annak együttes jelenléte. Hit a megérzésekben, az intuíció erejében. Bátorság kilépni a rutinszerű működésből, és egyszerűen elindulni. Erőt meríteni az elmélyülésből, a tapasztalatok megéléséből, a reflexióból. Majd cselekedni, mozgásba lendülni, keresni az inspiratív erőt, ami az aktivitást adja. Aztán néha megállni és nem azonnal cselekedni. Várni és megfigyelni. A jelenben lenni. Nem sémák és rutinok szerint azonnal reagálni. Hanem hinni az inspiráció erejében.
Talán nem véletlenül ez a két tevékenység a szenvedélyem…