Dr. Lakner Szilvia PhD

tulajdonos-ügyvezető, vezető tréner-tanácsadó, business coach

Az elmúlt két évtizedes munkában töltött időszak alatt közgazdász szakmám széles spektrumán belül tevékenykedtem: a szolgáltatási területtől a vezetői munkán át az egyetemi oktatásig. Sok tapasztalatot gyűjtöttem a középvállalkozások, illetve a multinacionális cégek működéséről, előbb, mint e szervezetek munkavállalója, majd, mint fejlesztő szakember. Így ezen szervezetek működését több aspektusból is láthattam.

E tapasztalatszerző utazás során több kiváló szakemberrel, kollégával találkoztam, dolgoztam, akiknek máig hálás vagyok és maradok mindazért a tudásért, amit átadtak, mindazért, amit élet- és munkaszemléletükből megmutattak számomra.

Segítőim értékes hozzájárulásával és saját erőmből rendkívül sokat fejlődtem, mindent megtettem és megteszek azért, hogy a megszerzett tudást és tapasztalást gyarapítsam, továbbadjam. Szakmai oldalról ezt erősítette tudományos doktori (PhD) kutatásom, amely az ELTE Neveléstudományi Kutatások Doktori Iskolájának keretein belül zajlott, és egyfajta szintézisét képezte az elmúlt évtizedek szakmai munkájának.

Úgy érzem, megtaláltam az igazi utamat, amelyre évekkel ezelőtt rálépve azon szerencsés emberek közé tartozom, akiknek a munkája egyben a hobbija is lehet: fejlesztőként (coachként, trénerként, tanácsadóként) dolgozom.

Munkám során körülvesz egy olyan erőtér, amely nagy dolgokat képes beindítani. Hiszek a fejlesztési folyamat erejében, a szándék és a hit erejében, a visszacsatolás, a támogató-bátorító megerősítés, az intuíció és inspiráció erejében, az együttműködés és a tiszta emberi kapcsolatok erejében.
Hiszek benne, mert bízom a folyamatban, és mert tudom, hogy működik.

LinkedIn profilom: hu.linkedin.com/in/drlaknerszilvia