Fekete vagy fehér? Félig üres vagy félig tele? Minden rosszban van valami jó, vagy minden jóban van valami rossz?

Az élet ilyen egyszerű kérdéseire adott válaszaink polaritását alapvetően az határozza meg, hogy tudatos és tudattalan szinten milyen hiedelemrendszert működtetünk magunkban, melyek azok a világra vonatkozó elképzeléseink, alapelveink, amelyeket következetesen igaznak vélünk. Igen, igaznak vélünk. Nem feltétlenül igaz, de annak véljük. Ez a hiedelemvilágunk csapdája.

A hiedelmek azok a saját magunkról és a világról szóló meggyőződéseink, amelyeket igaznak tartunk. Sokkal erőteljesebben formálják az életünket, mint azt először gondolnánk. A hiedelmeinket alapban nem kérdőjelezzük meg, és egész életünket behálózzák, a teljesen hétköznapi hiedelmektől az egészen bonyolult rendszerekig.

A szemléletmód sem más, mint egy rendkívül erős hiedelemrendszer, amely a fejünkben él, alapvetően meghatározza az életünk alakulását, befolyásolja a döntéseinket, kihat a társas kapcsolatainkra.

De van egy jó hír! Mivel bennünk él, ezért megváltoztatható!

Alapvetően kétféle személetmóddal éljük az életünket. A rögzült személetmódú emberek úgy vélik, hogy az emberi tulajdonságok megváltoztathatatlanok. Ezért ha valamiben jók, akkor azt kincsként őrzik, és állandó bizonyítási kényszerük és önigazolási vágyuk van. Alaphelyzetben nem feltétlenül pesszimisták, de az önértékelésük hibás, az önbizalmuk sérülékeny és ingatag. Épp emiatt kudarc esetén címkéket ragasztanak magukra, passzivitásba vonulnak, és megmagyarázzák, hogy a dolgok pont azért nem sikerültek, mert ők olyan kevesek. Nem hisznek az erőfeszítéseik eredményességében. Az az alapvető hiedelmük, hogy ha kockáztatnak vagy erőfeszítéseket tesznek, az csak újabb veszélyforrás a hiányosságaik felszínre kerüléséhez, így megriadnak a kihívásoktól és inkább a biztonságos komfortzónán belül maradnak. Tanuláshoz és fejlődéshez való viszonyuk is labilis, inkább a begyakorolt megoldásokat keresik, hangsúlyozzák azokat a dolgokat, amikben jók, és nem akarnak hibázni. Csak olyasmivel szeretnek foglalkozni, ami könnyen elérhető. Nehézség esetén elbizonytalanodnak, és elveszítik az érdeklődésüket, kihátrálnak a helyzetből. Félnek a kudarctól, sőt mások sikerét is saját kudarcuknak élik meg. Emiatt nem tanulnak a hibáikból, hanem megpróbálják felépíteni lerombolt önbecsülésüket például úgy, hogy kevésbé sikeres emberekkel veszik körbe magukat. A rögzült szemlélet tehát a fejlődés és a változás gátja.

A fejlődési szemléletű emberek hisznek abban, hogy az emberi tulajdonságok kellő erőfeszítéssel fejleszthetőek, és a cél nem a jónak a bizonygatása, hanem törekvés az egyre jobbra. Szeretik a kihívásokat, képesek beleengedni magukat a tanulás folyamatába, ahol feszegetik saját határaikat, és készek kockázatot vállalni. Erős az elkötelezettségük, hosszú távon képesek az érdeklődésüket fenntartani egy dolog iránt, és igazi flow-élményt élnek át a tanulás során, amelyben örömmel és lelkesedéssel vannak benne. Alapvető hitük, hogy jobb valakivé válni, mint valakinek lenni. Nagyon nagy a bennük rejlő lehetőségek tárháza, bármi kihozható belőlük. Kudarchoz való viszonyuk is fejlődésorientált, egy megoldandó feladatként tekintenek rá, és egy átélt kudarcos esemény nem rombolja le az életüket, ehelyett kézbe veszik az életük irányítását, és tanulnak belőle, levonják a megfelelő tanulságokat. Felvállalják a sebezhetőségüket, mernek hibázni. Az ilyen szemléletű embereknek nem feltétlenül a csúcsra jutás a céljuk, hanem az úton levés. De mégis feljutnak a csúcsra, mert lelkesednek azért, amit csinálnak. Hisznek abban, hogy a meglévő képességeket a tudásvágy és a kihívások keresése bontakoztathatja ki. A fejlődési szemlélet tehát a lehetőségek tárháza.

Neked melyik a „szemléleti szemüveged”?