Dél-Amerikában létezik egy olyan pálmafa, amelyre természeti csodaként tekintenek amiatt, hogy ezek a pálmafák az erdőben szép lassan vándorolnak, és állandóan újranövesztik a gyökereiket. Ahogy a talaj erodálódik, vagy meglazul, a fa szilárd talaj után kutatva új gyökereket ereszt. Miután az új gyökerek megkapaszkodtak, a fa kissé előrehajol és a régi gyökereit a levegőbe emeli, vagyis tovább vándorol.

Hogy mi köze a sétáló pálmafáknak a reziliencia képességéhez?

Globális világunk egyik meghatározó jelensége a folytonosság hiánya (diszkontinuitás), amely az élet töredezettségére utal. Töredezett világunkban a szervezeti atmoszféra is drasztikus változásokon megy keresztül, amelynek legfőbb oka a munka intenzívebbé válása, a folyamatos információs túlterheltség, a társasági kapcsolatok szétesettsége, egészen az „érzékelési vákuumig” – mindezek negatív spirálhoz vezetnek, és a stressz fokozott megélését hozzák magukkal.  A törések és újrakezdések váltak úgymond normális állapottá, amelyek azonban nagyfokú nyomásként nehezednek a munkavállalókra, és egyben olyan kompetenciák fejlesztését hívják életre, mint a rugalmas alkalmazkodóképesség.

Egy olyan világban élünk, ahol a töredezettség ellenére meg kell tanulnunk rugalmassá válni, hogy a ránk nehezedő nehéz élethelyzetek, a túlzott feszültség, a nyomás és a stressz ne törést okozzanak az életünkben – maradandó sérülésekkel -, hanem a flexibilitás erejével továbbmozdítsanak bennünket. Stressz-tűrő képességünk nagymértékben függ a rezilienciánktól, ami nem más, mint a mentális ellenálló képesség. Ennek alapja a rugalmasság. A rugalmas viselkedés azt jelenti, hogy egy adott külső feszültség, nyomás hatására bekövetkezett változás nem maradandó, tehát vissza tudunk „pattanni” normális állapotunkba.

A reziliencia azt a tulajdonságunkat jelöli, amely lehetővé teszi számunkra, hogy a terhelő élethelyzetek ellenére is képesek legyünk megőrizni belső egyensúlyunkat, és krízishelyzetekben is fel tudjunk állni. A reziliencia saját rendszerünk toleranciája a zavarokkal szemben, amelynek révén a növekvő terhek, kihívások kapcsán nem összetörünk, hanem megerősödünk.  A reziliencia a rizikónak kitettségen alapul, és nem annak elkerülésén. Ilyen helyzetben az egyén kialakít egy rá jellemző megküzdési módot, amely ha sikeresnek bizonyul, alkalmazható lesz jövőbeli helyzetekben is. A reziliencia egyfajta védőhálót jelent, azt a képességet, hogy egy krízisből, ha sérülésekkel is, de a korábbinál magasabb szinten kerüljünk ki, vagyis az egyén leküzdi a káros hatásokat, a nehézségektől pedig érettebbé válik.

Gyakran vetődik fel kérdésként bennünk, hogy:

• Honnan merítsük azt az erőt, amelyre nap, mint nap szükségünk van az életünk alakításához?
• Miért merül le az energiakészletünk?
• Képesek lehetünk megtanulni, hogy a személyes energiaháztartásunkat kívül-belül tartósan kiegyensúlyozva kezeljük?
• Hogyan sikerül minden nap újra és újra létrehozni azt az erőt, amire szükségünk van az összes feladatunkhoz, igényünkhöz és vágyunkhoz?
• Hogyan tudatosíthatjuk külső és belső erőforrásainkat, és hogyan fejleszthetjük rezilienciánkat?

A reziliencia fejlesztése

A fizikai és mérnöki tudományok a stresszel szembeni megküzdő képességnek tartják a rezilienciát. E két tudomány álláspontja szerint ami reziliens, az olyan, mint egy rugó: bármit lehet vele tenni, a végén, mikor elengedik, visszaáll alaphelyzetébe. A reziliencia fogalmába beletartoznak a leghatásosabb egészségóvó, jó közérzetet biztosító és önsegítő-megküzdési módok, vagyis: a humor képessége, erkölcsi érzék, belátás, elviselés, függetlenség, kezdeményezés, kapcsolatépítés és kreativitás. A reziliencia képesség arra, hogy kreatívan oldjuk meg a környezetünkből fakadóan minket érő akár negatív, szélsőséges eseményeket. Egy trauma vagy sokk hatására kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy a régi bevált módszereinkkel, tapasztalatunkkal már nem tudjuk megoldani az új állapotot. Ilyenkor az, aki reziliens, akár tudatosan vagy tudat alatt elő tudja hozni azt a képességét, amellyel az új körülmények között is képes helytállni. A reziliens személy magasabb szintre bír lépni, a váratlan körülmények megoldásának stratégiájában fejlődésre fordítja azt, amit más nem tudna elviselni. A reziliencia fejlesztése azért fontos, hisz segít felkészülni olyan helyzetekre, ahol a régi módszereink, berögzült mintáink már nem működnek. Ahhoz, hogy fejleszteni tudjuk a reziliencia faktorokat, számításba kell venni a következőket:

• Megbékélés a múlttal: aki nem tud túllépni a múltbeli negatív tapasztalatokon, annak nem lesz energiája ahhoz, hogy egy érzelmileg stabil, reziliens életet éljen. A múlttal való megbékélés nem csak a negatív események elfogadását jelenti, hanem azt is, hogy figyeljünk fel a múltban elért sikereinkre.
• Reális optimizmus: az optimizmus növelhető azzal, ha észre tudjuk venni mindennapjaink apró jeleit, képesek vagyunk a pillanatot megélni, és flow-élményeket behozni az életünkbe. Minél optimistábban állunk a dolgokhoz, annál jobban meg tudunk birkózni a nehézségekkel és küzdőképesek tudunk maradni még hosszútávon is. A humor és a nevetés azért fontos, mert tartalmazza a pozitív eredményre esélyes belső, lelki, tehát érzelemközpontú megküzdési lehetőségeket.
• Megoldás-központú gondolkodás: a reziliens személyek meg tudják oldani azokat a helyzeteket, melyeket az élettől kapnak. Az életet kihívásnak tekintik, minden adott helyzetre megoldást keresnek. A hirtelen minket ért változások erős érzelmi reakciókat válthatnak ki bennünk, amelyekkel előbb meg kell küzdenünk, hogy hozzáférjünk a problémamegoldó működésünkhöz.
• Egészséges önértékelés és önbizalom: a reziliencia kifejlesztéséhez leginkább belső motivációra van szükség, ami nem függ a külső környezettől.

Legyenek példaképeink a dél-amerikai sétáló pálmafák a változással való szembenézés folyamatában. Az ellenálló képesség az ellenállás leküzdésével keletkezik.