„Minden ember állapota hieroglifákban kódolt megoldás mindazokra a kérdésekre,
amelyeket feltenne.  Életként játsszuk le, mielőtt még igazságként ismernénk meg azt.”
Ralph Waldo Emerson

Az élet – az „élés” maga.

Mielőtt azonban megéljük, ami ránk vár, mindig úgy tűnik, mintha lenne valamilyen válasz, ahová meg kell érkeznünk. Mintha ezek a válaszok előre kódoltak lennének, és az ettől eltérő módok zavart okoznának a rendszerünkben. Elvárás-központú, versenyorientált világunkban tudattalanul is folyamatosan górcső alatt tartjuk magunkat, és tesszük fel az egyre önostorozóbb kérdéseket: jó vagyok? rendben vagyok? elég vagyok? Ez az állandó értékelés, megfelelési kényszer erős feszültség és szorongás forrása, amely azt üzeni számunkra, hogy még…, hogy többet…, hogy jobban…, hogy tökéletesebben…

Mindeközben elfelejtünk élni. Megélni az életet az életért magáért. Olyasvalamiért, ami a szabadságról, a felfedezésről, az alkotásról szól. Az energiák áramlásáról.

Minden egyes felfedezéssel, az öröm váratlan pillanataival, minden egyes tapasztalással, egy szokatlan flash élménnyel az élet áramlásában tartjuk magunkat. Ehhez azonban bátorság kell: be kell lépnünk életünk mélyebb rétegeibe, és el kell fogadni, hogy nincs minden kérdésünkre előre gyártott válasz, nincs minden célunkhoz előre meghatározott út. A kérdések és a problémák mindaddig akadályok maradnak, amíg meg nem éljük őket. A negatív energiák, a krízishelyzetek mindaddig visszahúzó erőként hatnak, amíg el nem hisszük, hogy a megújulás kiindulópontjaiként is tekinthetünk rájuk.  Nincs feltétlenül pozitív vagy negatív tapasztalás – egyszerűen tapasztalás van, előjel nélkül. El kell engedni a külvilágból jövő tanult mintáinkat.

Minden változás zavart okoz az életünkben, még a pozitív is. Az élet azonban ott kezdődik, ahol a komfortzónánk véget ér. És a komfortzónának semmi köze a komforthoz!

A komfortzóna a megszokott, az ismert – az a keret, amely lehetővé teszi, hogy megtanuljunk egy adott helyzetet kezelni.  Ezek rögzült viselkedési és gondolati sémák, túlélési taktikák, érzelmi blokkok, amelyek biztosítják, hogy az általunk beprogramozott pályán maradjunk. Úgy irányítja a szavainkat, tetteinket, gondolatainkat, választásainkat, hogy valahogy mindig visszakerüljünk a komfortzónánkba. Ahhoz, hogy ne a tanult mintáinkat, beidegződéseinket kövessük, szabad utat kell adni a belső megérzéseinknek. Ha nem vesszük észre a kialakult viselkedési mintákat, nem tudjuk, mi az, amin fontos változtatni. A változás pedig nem vég, hanem valaminek a kezdete.

Az élet egy érzékeny hangszer, amelyen csak a saját utadat járva tanulhatsz meg játszani. Az élet zenéje a hangon, dallamon, harmónián, hangzáson és a ritmuson keresztül belső megélések kapuit nyitja meg. Ahol az élet „élése” zajlik. A megélés több, mint érzékelés; egyszerre vonatkozik arra, amit megélek, és az összefüggésre, amelyben megélem. Tehát: Játssz az élet hangszerén!

Tégy egy lépést!

Érezz egy érzést!

Hallgass egy szót!

Fogadj be egy pillanatot!