ÉLET-érzéseink – Az önteltségről
Az önteltség egy erősen beszűkült érzelmi állapot, amelyben a figyelem önmagunk felé irányul, és az a képzetünk, hogy másoknál értékesebbek vagyunk. Az önteltség érzése megnyilvánulhat abban, hogy önmagunkat túlértékeljük, a véleményeinkhez túlzottan ragaszkodunk, erős az én-központúság a működésünkben: önzőek és beképzeltek vagyunk. Az önteltség állapota erősen gátolja az élmények teljesebb megélését, és akadályozza a növekedést és az érzelmi, lelki fejlődést. „Az önteltség az az érzéstelenítő, ami tompítja az ostobaság kínjait.” (F. Leahy)
Az öntelt, önző működés alapállapota a védekezés, amelynek hátterében egy bizonytalan, kétségekkel terhelt énkép áll. Ha nem megfelelő az önismeretünk, ha mindent megteszünk azért, hogy ne nézzünk tükörbe, és helyette saját fontosságunkat hangoztatjuk, akkor egyre nagyobb távolságot tartanak tőlünk az emberek, és egyre jobban elszigeteljük magunkat másoktól. Minél kisebbnek, kevesebbnek érezzük magunkat a belső világunkban, annál inkább szükséges az önteltség érzésével ellensúlyozni a belső elégtelenség, jelentéktelenség, értéktelenség érzését. Ennek viszont egyenes következménye, hogy hiteltelenné válunk.
A bizonytalanság okán zsigeri működés a tagadás és védekezés. Az öntelt működés felemészti az energiáinkat, hisz folyamatosan védeni igyekszünk a megszokott életstílusunkat (még akkor is, ha élettelen és tartalmatlan), a munkahelyünket (még akkor is, ha már nem okoz valódi örömet a munkánk), a viselkedésünket (még akkor is, ha mások irányába fájdalmas és romboló) stb. Ez a védekező mechanizmus az esetek többségében támadást provokál.
Az öntelt, önző álláspont egyik hátulütője annak sebezhetősége. A sebezhetőség vonzza a támadást, ezért tapasztaljuk oly gyakran, hogy az öntelt emberek vonzzák a bírálatot, amivel viszont nem tudnak mit kezdeni.
Az öntelt, önző működésnek van egy paradoxonja: önmagunkat tartjuk fontosnak, értékesnek, próbáljuk növelni az önbizalmunkat, és mások felé elítélőek és bántóak vagyunk. Ugyanakkor a belső bizonytalanság okán másoktól várunk támogatást és megerősítést arról, hogy jók vagyunk. Ezen paradoxon okán minél inkább a külső visszajelzésekre figyelünk, annál jobban függünk másoktól, és annál kevésbé leszünk képesek megbízni saját magunkban.
Hogyan kerülhetsz barátságba az önteltségeddel?
- Tedd fel magadnak a kérdést: Mi az önteltség ára? Mit kompenzálok vele?
- Ne védekezz! Helyette légy nyitott és kapcsolódj!
- Lépj kapcsolatba önmagaddal! Merj tükörbe nézni!
- Kezdj el barátkozni az alázat kifejezéssel: ez az önteltség ellenszere!
- Ne védd görcsösen a véleményedet, az álláspontodat! Így szabadon meg is változtathatod őket!
- Keretezd át ezt a gondolatot: „az én véleményem helyett” „ez egy vélemény”! És érzékeld, hogy az egésznek a hangulata is megváltozik!
Mire tanít az önteltség?
Leginkább arra, hogy az önző, öntelt működés taszítja az embereket. Ha megtanuljuk szeretni és tisztelni magunkat – belső forrásból, akkor tudni fogjuk, hogy kik vagyunk, és az önteltséget az önbecsülés érzése váltja fel. Ha megfelelő az önbecsülésünk, akkor nincs szükségünk arra, hogy másoknak kérkedjünk, és hangoztassuk önmagunk fontosságát.
Az önteltség meggátolja azt, hogy felismerjük saját korlátainkat, és abban is gátol, hogy ezen felül tudjunk kerekedni, vagy esetleg segítséget, támogatást fogadjunk el másoktól.
Ne feledd: az önteltség látszatbiztonság! Az önteltség elszigetel!
Az önteltség elengedésével juthatunk csak el a valódi biztonsághoz, csak így tapasztalhatjuk meg az öröm, a szeretet és a hála érzését. Csak így kapcsolódhatunk egészséges módon másokhoz.
„Nem a főnév vagyunk, hanem az ige; nem a meghatározott dolog, hanem a folyamat. Az a szükségletünk, hogy felsőbbrendűnek lássuk magunkat, inkább a másoktól való elkülönültségünket, nem pedig a velük való összekapcsoltságunkat emeli ki, ami azután az elszigeteltség, az elválasztottság és a bizonytalanság érzéséhez vezet.” K. Neff
Szerző: Dr. Lakner Szilvia vezető tréner-tanácsadó, coach
