Belső életünk és felelősségünk – ami nélkül nincs fejlődés a coaching során
Mindenkinek van belső élete. A kérdés csupán az, hogy mennyire akarjuk megismerni, milyen mélységig vagyunk hajlandóak elmerülni benne, és mennyi energiát fordítunk arra, hogy megnyissuk. Belső életünk a forrásunk. Olyan energiák forrása, amely korlátlanul áll rendelkezésünkre, de ésszerűen és tudatosan kell gazdálkodnunk és dolgoznunk vele.
Csak addig a mélységig érezhetünk át bármit egy kapcsolódásban, amennyire hajlandóak vagyunk elmerülni saját belső világunkban. Ugyan a világhoz való kapcsolódásunkat megélhetjük másokon keresztül is, de az igazi út a belső út. A külső világ észlelését gyakran viszonyítások révén éljük át, másoktól tesszük függővé magunkat. Holott a külső világ észlelése nem választható le a belső világunkról. Ahhoz, hogy reálisan lássuk a külső világot, a belső világunk érettsége és ismerete szükséges. Ez minden fejlődés alapja.
A saját belső világunk kialakítása olyan, mint amikor kinyitjuk a szemünket, felemeljük a legmélyebb tekintetünket, megnyitjuk a szívünket és az elménket. Hosszú és akadályokkal teli, de felemelő érzéseket és felismeréseket hozó út lehet. De ezáltal fogjuk valósan látni és érezni a körülöttünk zajló élet lényegét. Ami viszont nem mindig felemelő és rózsaszín. De valós és reális.
Mi választ el a belső életünktől? A saját falaink: a hiedelmeink, a félelmeink.
Mesélek egy történetet; Ionesco francia drámaíró története a bolhacirkuszról:
„Létezik valami, amit bolhacirkusznak neveznek. A bolhák idomíthatók; az első teendő az, hogy rávegyük őket arra, hogy ne ugorjanak soha többé. Hogyan érhetjük ezt el? A bolhák fölé üveglapot kell tennünk. Megpróbálnak ugrani, beleütköznek az üvegbe, és leesnek. Egy idő után már meg sem próbálnak ugrani. Az üveglapot el lehet venni, és a buta bolhák már egyszerűen csak körbe sétálnak; noszogathatjuk őket az ujjunkkal, rájuk fújhatunk, de soha többé nem ugranak.”
Mi a történet tanulsága? A bolhák megtanulták, hogy egy bizonyos magasság fölé ne ugorjanak, mert akkor beütik a fejüket. Ezért ezek a bolhák soha többé nem feszítették meg annyira a lábizmukat, hogy elérjék az üveglap magasságát. Ugyanez történik az önkorlátozó hiedelmeinkkel. A hiedelmek a saját magunkról és a világról szóló meggyőződéseink, amelyeket igaznak tartunk. A hiedelmek sokkal erőteljesebben formálják az életünket, mint azt először gondolnánk.
A coaching folyamatok során kulcstényező annak felismerése, hogy akivel dolgozunk, milyen hiedelmek, driverek, kényszerek fogságában él, melyek azok a mélyen, akár csak a tudatalattijában működő elvárások, törvények, amelyeknek meg akar felelni élete, munkája, mindennapi működése során.
Az önkorlátozó hiedelmek révén olyan félelmek generálódnak, amelyek beszűkítik a gondolkodást, felerősítik a vélt elvárásokat. Ez bénultsághoz, a cselekvés hiányához vezethet, ami blokkolja a fejlődést.
A fejlődés első lépéseként nem a falakat kell lebontani, még akkor sem, ha az ügyfél fejjel rohanna a falnak. A coach feladata, hogy lelassítsa ezt a rohanást, és megállásra késztesse az ügyfelet. Cél a befelé fókuszáló figyelem létrehozása, amely lehetőséget teremt arra, hogy az ügyfél megértse az elakadásait, a hiedelmeit és a félelmeit. Hogy jelen legyen a belső világában és akarja megérteni az ott zajló folyamatokat. A megértés felelősség. Az igazi belső felelősség arra összpontosul, hogy hajlandók vagyunk-e megérteni a velünk, bennünk történteket. Ahhoz, hogy mélyen lássunk, mélyen meg kell nyílnunk. Minden más csak utána jön…