Lehet minőségibb szint a szakmai munkánkban a „nemtudás” megélése, mint a biztos tudás?

Szakmai környezetben szinte folyamatosan azt várják tőlünk, hogy tudjunk. Tudjunk helyzeteket felmérni, tudjunk dönteni, tudjunk előrelátóak lenni, tudjunk kompetens módon működni. Érteni akarjuk a helyzeteket, a világot, keressük az okokat, a miérteket. Ha vezető beosztásban vagyunk, akkor pedig végképp tudnunk kell a nehéz helyzeteket kezelni, az irányítást a kezünkben tartani és megoldásokat találni. Kell. Ez egyfajta kényszer. Ráadásul divat úgy csinálni, mintha tudnánk, mintha mindenhez értenénk. Jogos a kérdés, hogy akkor hogy jön ide a „nemtudás”?

Hiszem, hogy a tudásnak van egy végessége. És amikor elérünk a tudásszintünk határához, akkor minőségi ugrást tehetünk. De ha ösztönösen a meglévő tudásunkba kapaszkodunk, kényszeresen azonnali megoldást keresünk, akkor ez a minőségi váltás nem tud létrejönni. A váltáshoz rá kell lépnünk a bizonytalanság útjára, be kell lépni az ismeretlen birodalmába, ahol nincsenek szokások, rutinok, sablonok. Ahol a régi jól bevált gyakorlatok nem működnek. Ez egyfajta szembesülés – a sebezhetőség felvállalása. És hát mondjuk ki őszintén: nem divatos. Pedig ez különbözteti meg az átlagost a minőségitől. Én a minőségben hiszek.

A coaching folyamatokban a „nemtudás” birodalma rejti a mélységet. Képzőként coach képzéseim során a közel egy éves tanulási folyamat alatt a résztvevőim többször is megélik a „nemtudás” élményét, amely az elején pánikba ejti őket. Mi lesz, ha nem tudom, hogyan kezdjek neki? Mi lesz, ha nem tudom, hogy mi legyen a következő kérdés? Mi lesz, ha nem tudom… – akárhogy is befejezhetnénk.

A kérdések felmerülése a tanulási folyamat része, és a coach hivatásban igazán akkor érkezik meg valaki, amikor ezek a kérdések már nem kérdések, illetve más értelmezést kapnak. De nincs gond azzal, hogy ezek a kérdések megfogalmazódnak. Egy tanulási folyamat során (és ilyen a coach hivatás tanulása és a coaching folyamat is) természetszerűen bejárjuk a tanulás alapvető fokozatait:

• a sötétben tapogatózás szakasza a vakfoltjainkról szól, amikor nem tudjuk, hogy mit nem tudunk. Amire nincs rálátásunk, azon értelemszerűen javítani sem tudunk.
• a felismerés szakasza a „tudom, hogy nem tudom” időszaka, amikor rálátunk arra, hogy hol vannak a hiányosságaink, és tudunk segítséget kérni, elindulhatunk a tudás keresése irányába.
• a tudatosság szakasza a megszerzett tudás tudatos használatáról szól. Ez a gyakorlás időszaka, amikor elméletben már ott van a tudás, de a gyakorlatban még nehézkesen, esetenként görcsösen megy csak.
• a működtetés szakasza pedig arról szól, amikor már kellő gyakorlatom van, és tudattalanul használom a tudást. Ez egyrészt megkönnyíti a hétköznapjainkat, de ugyanakkor megszokássá is válhat.

Itt lép be a „nemtudás”. Nagyon sok minden van, amit nem tudunk, amikor egy coaching folyamat elindul. És persze sok minden van, amit tudunk. Kérdés, hogy a figyelmünk mire irányul? Mibe kapaszkodunk inkább? Abba, amit tudunk, és abból próbálunk építkezni, vagy figyelünk a „nemtudás” hangjaira?

A „nemtudás” okozhat ijedtséget, pánikot, rémületet, félelmet, megélhetünk benne információhiányt, dilemmát. Ezek nagy valószínűséggel blokkolják azt, hogy a figyelmünk a jelenben legyen. Ebben a helyzetben elindul a kontroll. Irányítani akarjuk a helyzetet, vagy visszamozgatni a szituációt az ismerős tartományba, amit tudunk kezelni. Ezeket a negatív érzéseket megélhetjük coachként és megélhetjük ügyfélként is. Coachként fontos, hogy ezt felismerjük, és bíztassuk az ügyfelet, hogy merjen kilépni az ismeretlenbe, és engedje bele magát a „nemtudás” élményébe. Ha coachként támad ilyen érzésünk, legyünk bátrak, kíváncsiak és hagyjuk hatni a folyamatot!

A „nemtudás” pozitív érzéseket is generálhat: kíváncsiságot, flow-élményt, bizalmat. Ilyenkor jön létre a jelenlét. Amikor teljes figyelmünk ott van, ahol a valós, mély dolgok történnek. Amikor megengedjük az ügyfélnek, hogy a „nem tudom” válasz rendben legyen, de ne hagyjuk itt megállni a folyamatot, és keltsük fel a kíváncsiságát, hogy nézzen a „nem tudom” mögé, legyen kíváncsi a válaszra, arra, hogy mi van a felszín alatt. Bátorítsuk abban, hogy el tudja engedni a tudás-kontrollt: azt, hogy mindent érteni kell, mindenre magyarázatot kell találni. És hogy adott esetben merjen lubickolni az éppen keletkező zűrzavarban, ahol a dolgok éppen érthetetlenek.

Ugyanis ezek a megélések azok, amelyek általában pont jókor, jó helyről és jó időben érkeznek. Csak észre kell vennünk őket, kitágítani az elménket, és őszintén mögé nézni a felszíni dolgoknak, megkérdőjelezni. Ami egyben segíti az érthetetlennek tűnő érthetővé tételét. Beindítja a spontán, kreatív énünket, fejleszti az intuíciónkat és új megközelítések felszínre hozatalát teszi lehetővé.

A coaching munka során a támogató, bátorító közeg megteremtésével be tudjuk mozgatni az ügyfelet ebbe az ismeretlenbe – a „nemtudás” birodalmába, ahol izgalmas dolgok várnak rá. Engedjük!