„A szorongás élménye szorosan hozzátartozik a létezésünkhöz.” – vallja F. Riemann német pszichológus és pszichoterapeuta. Életünk különböző szakaszaiban mindannyian megéltünk különféle szorongásokat – ez a fejlődésünk és a felnőtté válásunk elengedhetetlen „kelléke”.

Szorongás mindig is létezett, de ami változott, az a szorongás tárgya (vagyis ami kiváltja a szorongást), illetve azok az eszközök és cselekvési módok, amelyeket használunk a szorongás leküzdésére.

Mai kihívásokkal teli időszakunkban a szorongásunk egyre erősebb lehet, ezért érdemes ránézni arra, hogy hogyan tekinthetjük a szorongást útitársnak a fejlődésünkhöz.

A szorongás nem bűn, és ha természetes jelenségként tekintünk rá, akkor elfogadhatjuk a bennünk keletkező szorongást, megérthetjük, foglalkozhatunk vele, kipróbálhatunk különféle megküzdési módokat és fejlődhetünk a kezelésében.

A szorongás egy jelzés,amely felhívja a figyelmünket valamilyen veszélyre, és általában felszólít bennünket arra, hogy keressük meg a leküzdésére a legmegfelelőbb módokat.

Riemann szerint a szorongásnak létezik egy személyes jellege, amely szorosan összefügg az egyéni életkörülményeinkkel, adottságainkkal, tapasztalásainkkal és a környezetünkkel.

A szorongás egyrészt aktivizálhat bennünket, másrészt lebéníthat. Hogy melyik következik be, az nagymértékben függ attól, hogy milyen a viszonyunk a saját szorongásainkkal: mennyire fogadjuk el természetesnek a létezését, mennyire akarjuk megismerni, és a megküzdés által mennyire állítjuk saját fejlődésünk szolgálatába.

Ha aktivizáló erőként tekintünk rá, akkor a fejlődésünk egy állomása lesz, érettebbé válunk általa. Ha lebénít bennünket, és nem nézünk szembe vele, akkor megrekedhetünk a fejlődésben, és ugyanazokat a köröket futjuk az életünkben.

Riemann szerint „szorongás mindig ott lép fel, ahol olyan szituációban találjuk magunkat, amivel szemben nem, vagy még nem álljuk meg a helyünket. Minden fejlődés, minden, az éréshez vezető lépés szorongással van összekötve, hiszen az vezet át minket valami újba…”

Vannak olyan szorongásaink, amelyeket az élet természetes velejárójaként, életkornak és fejlődési ütemünknek megfelelően élünk meg, és ezek leküzdése a továbbfejlődés szempontjából meghatározó. Ezek mind határátlépések, és azt követelik meg tőlünk, hogy megváljunk a megszokottól, kilépjünk a komfortzónából, és valami újba, ismeretlenbe merészkedjünk.

A szorongás mértéke, megjelenése, intenzitása egyénenként eltérő, de mégis van néhány olyan alapforma, amelyet Riemann a „Szorongás alapformái” című könyvében részletesen elemez. A szerző alaptétele, hogy négy alapvető szükséglet a bázisa a szorongásos alapformáknak, amelyeket két ellentétpárra osztott:

• egyéniséggé válás kontra másokhoz való tartozás
• állandóság kontra változás.

Ezen szükségletekhez szorosan kapcsolódnak félelmek, szorongások. És hogy mik ezek?

A következő blogbejegyzésben elolvashatjátok.

Forrás: Fritz Riemann: A szorongás alapformái Háttér Kiadó