Félünk az ismeretlentől, a kiszámíthatatlanságtól, a bizonytalanságtól, a változástól, a kockázatvállalástól.

Félünk, hogy elég jók vagyunk-e, hogy elég jól tudunk-e teljesíteni, hogy megfelelünk-e.

Félünk a tökéletlenségeinktől, a gyengeségeinktől.

Félünk szeretni, félünk elveszíteni, félünk az elutasítástól.

Ha ennyi félelmet táplálunk az életünkben, akkor mégis honnan jöhet az a gondolat, hogy a félelem FELEMEL?

Félelmek sokasága vesz körül bennünket. A félelem ősi elem és az egyik alapérzelmünk: ösztönös, velünk született érzelem, amely ősi forrása az életben maradás.

Ezt az ősi megélést azonban a kognitív működésünk jelentősen torzíthatja, hisz a gondolat teremtő erejével képesek vagyunk félelmek sokaságát generálni. Korlátozó hiedelmeink fogva tarthatnak bennünket a saját elménkben, és önigazolások sorozatát hozhatják létre, amelynek torzító hatása révén egyre beszűkültebb módon éljük az életünket.

Fejlesztő szakemberként hiszek abban, hogy a félelem a fejlődés mozgatórugója lehet. Mindez döntés és viszonyulás kérdése!

Amikor félünk, az okozhat bennünk bénultságot, cselekvésképtelenséget, falakat emelhet, és önkorlátozó mechanizmusokat indíthat el. A félelem révén erőteljesen manipulálhatóak vagyunk – kapaszkodunk mindenbe, ami látszatra biztonságot jelent. De vajon ez a biztonság valós? Vagy egy olyan illuzórikus biztonság, amelyet azért hozunk létre, hogy védjük magunkat? Ezek a biztonságnak tűnő dolgok és helyzetek csapdába zárnak, és elveszik az esélyét annak, hogy figyelmünket magunkra fordítsuk, és egészséges módon reagáljunk a lehetőségekre.

A félelem lehet inspiratív erő is – amikor átlépünk saját határainkon, korlátainkon, amikor bátorságot merítve belépünk az ismeretlen birodalmába, és egy magasabb szintről szemléljük a helyzetünket.

Ahhoz, hogy a félelem pozitív energiákkal hasson, szükségünk van arra, hogy szembenézzünk önmagunkkal. Hogy elismerjük, megismerjük a félelmünk forrását, és önigazolások, elméletgyártások helyett kapcsolatba akarjunk kerülni a félelmeinkkel. A félelem görcsössé tesz, folyamatos kapaszkodókat keres, letiltja az érzéseket. Ahhoz, hogy felengedjünk ebből a görcsösségből, érezni kell. Nem lehet kapcsolatba kerülni azzal, amit nem érzünk.

Azok, akiknek életét napi szinten a félelem itatja át, gyakran számolnak be arról, hogy az egyetlen érzés, amit tapasztalnak magukon, az a düh és a harag. Dühösek és haragosak mindenre és mindenkire, aki ezt a zárt világot bármilyen módon „megpiszkálja”, támadásként élik meg, és védekezésként még szorosabbra húzzák a zárt világot. Ez a védekező mechanizmus azonban egyre fojtogatóbb számukra, de csak a haragot látják. Pedig ez az érzés csak a felszín, és az emögött rejlő valódi érzés a félelem. Amíg azonban nem képesek elengedni a haragot, addig ez fogva tartja őket, és nem engedi, hogy meglássák azt, ami a harag és a félelem mögött van.

Mindannyiunknak van árnyékos oldala – történetek, megélések, veszteségek, sebek és csalódások. Amikor nem engedjük meg magunknak, hogy ezeket meggyászoljuk, hogy kapcsolatba kerüljünk velük, akkor ezek lekorlátozzák életünket, és adott esetben újra és újra átéljük őket.

Dönthetünk úgy, hogy arra figyelünk, ami csalódást, fájdalmat, sérülést okozott nekünk, de dönthetünk úgy is, hogy a figyelmünket arra fordítjuk, amink van, ami a jelenben megélhető, és felelősséget vállalunk az érzéseinkért. Dönthetünk úgy, hogy a veszteségeinket, sebeinket erőforrásként használjuk a jövőben.

Ez az első lépés afelé, hogy a megélt nehéz tapasztalataink perspektívát nyújtsanak számunkra, és lehetőséget adjanak arra, hogy rátaláljunk valódi céljainkra és belső erőnkre. A félelem segít abban, hogy érzékeljük határainkat, és ezáltal arra is lehetőséget ad, hogy meghaladjuk ezeket.

A belső erő a félelmet erőforrássá alakítja, felszabadító ereje van – és ezáltal lehetővé válik, hogy ne a félelem vezesse az életünket, hanem saját magunkért felelősséget vállalva saját magunk irányítsuk az életünket. A félelem által teremtett „valóság” helyett a valódi valóságot ismerhetjük meg.

És általa a félelem fojtogató ereje helyett levegőt kapunk, és érezzük, ahogy szabadabbak leszünk – vagyis felemeljük magunkat és kinyílik a világ.

Tehát barátkozzunk meg a félelmeinkkel – ismerjük meg őket, kerüljünk kapcsolatba velük és döntsünk. Döntsünk arról, hogy erőforrásként használjuk őket! Induljunk el ezen az úton, akár egyénileg, akár segítő szakember igénybe vételével.