Ingeréhség

Az ingeréhség olyan velünk született biológiai alapszükséglet, amely arra irányul, hogy a környezetükből elegendő stimulust kapjunk. Mindannyiunknak szüksége van arra, hogy minél több lehetőségünk legyen a környezetünk megismerésére, felfedezésére, hiszen ez szolgálja a fejlődésünket. Folyamatosan keressük ezeket az ingereket, és felgyorsult világunkban azt is megélhettük, hogy időnként túl sok stimulus ért bennünket.

Hogyan is jelenik meg az ingeréhség a hétköznapokban?

Jelen pandémiás helyzetben azonban, amikor akaratunkon kívül szűkül körülöttünk a mozgástér, beszorulunk a négy fal közé, zavar támad a megszokott rendszereinkben, egyre nagyobb hiányunk keletkezhet:
– nem tudjuk megváltoztatni a dolgokat, mert egyre kevesebb a ráhatásunk
– nem tudjuk, mi lehet értelmes ebben a helyzetben
– a kommunikációból fakadó stimulusok is lecsökkennek, mert a személyes tér egyre inkább beszűkül
– egyre kevesebb spontán megélésre van lehetőségünk, mert falakba és szabályozásokba ütközünk.

Ha érzésszerveinket egy bizonyos időn keresztül nem érik ingerek, akkor nagyfokú hiányérzetet élünk meg, és hosszú távon valószínűleg pszichológiai zavarok támadnak bennünk.
Az online tér, ami most egyre többünk valósága lett, sok ilyen primer szükségleti tényezőtől megfoszt bennünket. Nem érzékelhetjük közvetlenül a másik embert, a kollégát, a megismerhető környezet egy monitor szűrőjén keresztül látható – tehát a stimulushiány valamilyen módon mindenképpen létrejön.

Mit tudunk tenni egy ilyen helyzetben?

1. lépés: Tudatosítsuk, hogy milyen ingerekre vagyunk éhesek, mire van szükségünk a megváltozott környezeti körülmények között, és hol keletkezett hiány!

2. lépés: Nézzünk rá arra, hogy beszűkült környezetünkben milyen lehetőségeink lehetnek, milyen új ingerekkel válthatjuk ki a hiányzó, adott helyzetben nem hozzáférhető ingereket!

3. lépés: Beszéljünk ezekről a szükségletekről a környezetünkkel!

4. lépés: Figyeljünk oda a közvetlen környezetünkből jövő hasonló szükségletekre!