tn8_52468-2015-11_-20_dr_-laknerszilvia_lartco_A napokban dr. Lakner Szilvia, a Humán Klub aktív tagja egy rangos országos elismerés birtokosa lett, amelyet a Coachok Szakmai Szövetségének elnökétől vett át a 2015. november 18-án megrendezett V. Corporate Coaching Konferencián, Budapesten. Vele beszélgettünk.

PBKIK: Mit jelent ez a díj? Hogy Szilviának sokat, ez érezhető!

Dr. Lakner Szilvia:

A Coachok Szakmai Szövetség fennállásának 5. évfordulóját ünnepli ebben az évben. Ennek keretében a Szövetség első alkalommal országos pályázatot írt ki egy szakmai díj elnyerésére, amely a C-faktor díj elnevezést kapta. A „C” faktor a CoachOk Szakmai Szövetség tagjaiban megtalálható „COACH” faktor, vagyis a tehetség, empátia, szakmai hozzáértés megjelenése a coaching szakmai munkában. A díj elnyerésével a sok éves, teljes hittel és odaadással végzett fejlesztő tevékenységem minőségéről kaptam visszajelzést.

PBKIK: Meglepetésként érte?

L.Sz.: Igen, de nagyon örültem neki. A konferencián egy workshopot vezettem, majd ezt követően volt az 5. évforduló ünneplése, és ennek keretében került átadásra a díj. A díj azonban nem csak az én érdemem, hisz a pályázati munkában a coaching ügyfelemnek is kellett egy visszacsatoló beszámolót írni a megélt coaching folyamatról, így ez egy közös eredmény!

PBKIK: Nagy elismerés, főleg, ha közel 100 szakértő kolléga tapsa helyesli az elismerést. Mivel jár a díj?

L. Sz.: A díj elsősorban szakmai elismerés, de a díj velejárója, hogy a Szövetség későbbi konferenciáin és nyílt napjain előadást tarthatok, a pályázati munka (amely egy befejezett coaching folyamat szakmai esetleírását jelentette) a Szövetség weboldalán közzétételre kerül, és a Szövetséggel szoros kapcsolatban lévő, nemzetközi szintéren is jelen lévő képző cég szakmai kínálatából választhatok egy olyan képzést, amelyen díjmentesen részt vehetek.

PBKIK: Ez az elismerés a dél-dunántúli régióban zajló coaching munka rangját is erősíti?

L. Sz.: Régi vágyam teljesült azzal, hogy idén májusban éppen a PBKIK támogatásával került sor az első vidéki coaching konferenciára, amely a Szövetség teljes bizalmát és támogatását élvezte, és úgy gondolom, hogy a régióban dolgozó kollégáknak is kiváló teret nyújtott a bemutatkozásra. A régióban 5. éve már coach szakembereket is képzek, és képzőként nagyon fontosnak érzem, hogy az itt végzett szakemberek és a régióban végzett fejlesztő munka híre országos szintérre is eljusson.

PBKIK: Nagyon fontos számunkra is az Ön elismerése, hiszen remélhetőleg kamaránknak is tagja lesz hamarosan – aktív, a közösség számára is hasznos vállalkozásvezetőként!

L. Sz.: Így van, cégem, a Lartco Consulting Kft. tagfelvételi kérelme úton van a kamarába, így tovább erősítem a Humán Klubon keresztül már meglévő kötődést.

PBKIK: További sok sikert kívánva gratulálunk sikeréhez!

L. Sz.: Köszönöm!

Forrás: http://www.pbkik.hu/hu/regionalis-innovacios-centrum/cikkek/coach-a-javabol-87381